31. rész

Ekkor zörgést, motoszkálást hallottunk a közelben, egyre közelebbről.

-         Most mi lesz? Én fosok… elmegyünk? –halkulok el.

-         Nem.

-         Nem? –kerekedik ki a szemem.

-         Kik vannak ott? –halljuk valaki mély hangját, majd lihegést, és ugatást. Lehet, van ott egy kutya is? (ezt a logikát kövesd) - Menj Hektor! Szimatolj körbe!

Nem lehet, hogy egy kutya. Egészen biztos, hogy ez egy kutya (az elme ragyogása…). Wáááá!

-         Rohanj! –üvölt a fülembe Ella- Fuss már!

Egy pillanatra leblokkoltam, de aztán gyorsabban futottam, mint maga Forest Gunp. A kutya nem tudott elkapni minket, mert gyorsan átmásztunk a kerítésen (okos emberek).

Még azért rohantunk egy kicsit, mert alapvetően beszari alakok vagyunk, ha kutyák kergetnek. Befutottunk egy erdőbe. Én nekidőltem egy fának, Ella pedig leült a földre. Miután kifújtuk magunk, úgy döntöttem bekapcsolom a mobilom.

-         Hmm… Milyen felkapott lettem hírtelen. 23 (csak azért is ennyi lesz) nem fogadott hívás. 5 üzenet… *ekkor elkezdett rezegni a teló* És ez meg mi?! Emlékeztető – elolvastam, és rögtön eldobtam a bozótosba a mobilt.

-         Mit csinálsz húgy agyúkám? Meguntad a telefonod? –veszi elő ő is a telóját.

-         Bazdmeg víz agyúkám ma van a moziest! És már ott kéne lennünk legalább másfél órája! –megyek a mobilom után, mert mégis csak kötődöm hozzá.

-         Ó, miért nem szóltál korábban? –lök be a bokorba Ella (no comment).

-         Ááh, mert én is most tudtam meg te szerencsétlen - mondtam ziháltan a bokorból.

-         Én vagyok a szerencsétlen? Kac-kac. Nem én fetrengek a bokorban - vigyorgott lelkesen.

-         Én sem önszántamból teszem. Khm khm - tápászkodok fel a mobilommal a kezemben.

-         Na jó, de… - nem tudta végigmondani, mert csörgött a telója. Felvette (ja nem is, mert eldobta).

-         Haló? -szólt bele halkan –Igen. Jól vagyunk. Persze. Nyugi. Hát valahol egy erdőben. Nem, nem tényleg nincs baj, csak… Ezt majd inkább később beszéljük meg Molly. Oké - és a kezembe nyomta a készüléket.

-         Igen? –kérdem bátortalanul.

-         Jaajj! De jó újra hallani téged!

-         Igen? –úgy néz ki, beakadt a lemez.

-         Azt hittük, hogy valami bajotok esett, szóval igen - ebből azt szűröm le, hogy egyébként nem szívesen hallgat engem.

-         Ömm… értem… izé - nem kéne most Billel beszélnem? De most biztos dühös, mert „eltűntem”. Mit tegyek? Áhh, nincs kedvem a papolását hallgatni. Most nincs… - Na akkor leteszem. Keresünk turistajelzést, és amint kijutunk innen, beülünk egy taxiba, és meg nem állunk hazáig. Na pá!

-         Öhh oké. De nem akarsz pár szót váltani Billel? Mert ő igen csak szeretne neked mondani valamit - mondta Molly furcsa hanglejtéssel.

-         Nem - válaszoltam elég határozottan, hogy még én is meglepődtem magamon - Vagyis most nem. Na leteszem.

-         Hát jó. De siessetek! Cupák - tette le Molly (gyengébbek kedvéért nem a földre meg ilyesmi).