29. rész

Finoman eltol magától, megnézi a mobilját. Elkomorul az arca, majd rám néz kétségbeesetten.

-         Mi történt? –kicsit megijedtem.

-         Hát anyám írt, hogy menjek most már haza… -hatja le a fejét.

-         XDDDDDDDDDD –török ki (gyöngyszem).

-         Ez olyan vicces? –kezd már ő is nevetni.

-         Nem is tudod mennyire –esek le a kanapéról.

Bill még fél órát eltöltött nálam szüntelen jókedvben, majd haza ette a fene. Még gyorsan ettem egy túró rudit, aztán elmentem fürdeni. Hamar elaludtam egy ilyen nap után.

Reggel arra kelek, hogy valaki bökdös. Hát nem épp erre akartam kelni. Inkább Bill forró csókja jobban esett volna, de már mindegy. Talán egyszer.

-         Meg akarok halni! Hagyjá’! - dünnyögöm a takaró alól.

-         Most nem halhatsz meg! Szükség van rád - mondja egy ismerős hang.

-         Mit akarsz? –mormogom.

-         Hogy kelj fel és segííííííts! –vinnyogott Molly. Hát ki más?!

-         Neeeeeem! - üvöltöm.

-         Deeeeeeeee! –tépi le rólam a takarót, mint egy vadállat.

-         Ezt most mért? –kérdem halkan, mint egy ovis.

-         Mert ma moziba kell mennünk.

-         De az csak később lesz - még mindig egy ovis szintjén.

-         Tudom, de ezt nézd - mutat a szőrös lábára –Le kell gyantázni, de nem akarok egyedül szenvedni. Légy velem, please! –könyörög (ezer sorry a delikvenstől).

-         Ömm… de ez most komoly? –jártatom a szemem a lába és szeme között.

-         Igen, de mielőtt megkérdezed Ella és Nat elmentek sétálni. Te vagy minden reményem - térdel le elém és nyalogatja a talpam. Na jó nem is.

-         Jól van… csak adj tíz percet, hogy felöltözzek, stb - sóhajtok egyet.

-         Oké! Köszi! És közben mesélhetsz, hogy mit is zavartam meg tegnap. Cserébe én is legyantázom a te lábad -vigyorog, majd indián szökdécselve kimegy a szobámból.

-         Ez meghibbant - beszélgetek magammal.

Gyorsan letusoltam, megcsináltam a hajam, és lementem. Molly éppen pirítóst csinált. Hmm… legalább lesz a háznál egy konyhatündér is.

-         Szia –köszönök rá hirtelen.

-         Hey kérsz kaját? Csináltam jó sokat a csajoknak is - mutogat a tálcára.

-         Aha –mondtam és kerestem magamnak tányért.

Gyorsan megzabiztunk. Ameddig én felhívtam anyáékat, hogy még mindig minden oké, addig Molly elmosogatott. Egyre jobb. Ezt meg tudnám szokni.

Felmentünk, majd mikor végeztünk a lábunkkal (hehe), lementünk TV-t bambulni. Unatkoztunk.

-         Te Molly. Mi is van most? Meddig maradsz velünk? –fordulok felé.

-         Hát kijöttem és ennyi. Gondolom majd veletek hazamegyek –mosolyog. Haza… nem akarok elmenni, jó itt nekem. Elvagyok, itt van Bill is, a srácok, meg egyébként is. Jó ez a ház.

Molly még kifaggatott a tegnap estéről. Lassan dél lesz. Kezdek aggódni Nat és Ella hollétéről. Eddig sétálni?! Reggel?! Ennyi meglepetést mára.

Csöngetnek. Molly nyit ajtót, én túl lusta vagyok. Elláék azok. Huhh, nem tudom miért, de nagy kő esett le a szívemről.

-         Kaja szagot érzek – szagol a levegőbe Ella.

-         Hmm én is. Csak nem… Pirítós? –húzogatja a szemöldökét Nat.

-         De-de! Én csináltam – egózik Molly.

-         Akkor inkább rendelek pizzát - vigyorog Ella –Na csak vicc vót! Éhen döglök - nyalja meg a száját.

Ők is megkajoltak, majd kitaláltuk, hogy őket is legyantázzuk. Mikor befejeztük a projectet, halálra untuk magunk.

-         Szerintem menjük még egyet sétálni - mondta Ella, miközben az ujjait ropogtatta.

-         Nekem már nincs sok kedvem. Inkább felhívom Tomot –Nat mosolyogva.

-         De este úgy is találkoztok.

-         Nem baj, nem baj - mondta és már trappolt is fel a lépcsőn.

-         És te Molly, jössz velem? –Ella.

-         Ömm… fingani sincs kedvem, nemhogy sétálgatni a halál faszán. Bocs. –kapcsolgatta a csatornákat a TV-n.

-         Roxy egyetlenem? –úgy nézett rám, mint egy kutyus. Nem lehet ellenállni.

-         Rendben, csak dobok magamra egy kis sminket. Pár perc –ugrottam fel.

-         Vagyis fél óra - rázza a fejét Ella.

-         Hehe.