26. rész
A megható köszönés után bevonultunk a konyhába, hogy megegyük a pizzát. Öntöttem mindenkinek colát, de mire megfordultam, hogy kiszolgáljam a többieket, addigra már elfoglalták az összes helyet.
- És én most hova üljek? –vágtam keserű arcot, miközben adogattam a poharakat.
Amint Billhez értem, ő nem szólt semmit, csak az ölébe rántott. Hátranéztem, rám mosolygott, én meg adtam a szájára egy apró puszit.
- Dúl a láw –morfondírozott Molly.
- Ne irigykedj –nyújtottam ki a nyelvem.
- Megpróbálom türtőztetni magam –nevetett fel.
Még sokat dumáltunk. Kiderült, hogy Molly nem szakított a barátjával, mert van neki, csak kijött, mert kedve volt. Hát szerintem egy távkapcsolat sose jó… de nem az én dolgom, nem szólok bele. Az elmélkedésemet Bill szakította félbe, mikor éreztem, ahogy fújja a nyakamra a levegőt (hazudtam, mert a szén-dioxidot). Mikor hátrafordultam, úgy tett, mintha nem tett volna semmit. Visszafordultam menetirányba. Bill már megint fújta rám az oxigént (hazudós vagyok). Hátra dőltem hozzá és hirtelen rázni kezdtem a fejem, ezáltal Bill arcát „megostoroztam” a hajammal. Mikor abbahagytam, megnéztem Bill milyen fejet vághat éppen. Be volt csukva a szeme, és az egyik szemöldökét felhúzta.
- Hehh - vigyorogtam.
- Ömm… Roxy, ugye te sosem voltál normális? –Tom.
- Most meg mért kérded? –vágtam az ártatlan arcokat.
- Dicsák tényleg nem egy atomfizikus –röhög Molly.
- De te sem vagy az Milly. –vigyorog Tom.
- Óóó… jó, hogy nem Mizozól le rögtön… -nézett durcisan Molly.
- Mért? Nem Milly vagy? –lepődött meg Tom.
- Az ősök a Molly névvel jutalmaztak - morogta a lány.
- Jajj! Akkor tényleg bocsi! Ne haragudj! - sütötte le a szemét Tom bűnbánóan.
- Elnéztem –Molly.
- Hova? –jött az értelmes kérdés Georgtól. Itt mi már kívülállók nem bírtuk ki, hogy ne fulladjunk meg a röhögéstől.
- Segged méretes lyukába –válaszolt.
- Na ne hülyíts!
- Nem is tudlak. Te már ennél hülyébb nem lehetsz –Molly- De tudod mit?
- Na mit? –néz Mollyra Georg.
|