1. rész - Valahol a kezdetekkor

Az egész egy kis clubban kezdődött Los Angelesben. Késő este volt, színes fények szűrődtek ki az ajtón és a sötétített ablakokon. A kis hely dugig tele volt - leginkább fiatalokkal. Mindenki egy ütemre tapsolt, és várt valamire… vagy inkább valakikre.

 - Roxy, én félek! - nézett egy hosszú, barna hajú lányra Mia, miközben az alsó ajkát harapdálta.

 - Nyugi, ez csak egy kis fellépés, majd a nagykoncerten… Ott már parázhatsz! - intette le egyszerűen Ella, aki csukott szemmel ült egy székben.

 - Kösz a bíztatást, most már totál higgadt vagyok! - nézett szúrósan, majd az ujjait kezdte ropogtatni.

 - Azt hiszem, mindjárt mi jövünk! - lépett be az ajtón a dobos.

Pillanatokon belül megjelent egy negyven körüli férfi, aki kifele terelte őket a színpadra. A lányoknak még éppen, hogy maradt idejük „kéz és lábtörést” kívánni a másiknak, ami náluk abból állt, hogy finoman rávertek egymás seggére.

Mindegyikük beállt a maga helyére, Ella kezébe fogta a mikrofont. Először kissé remegő hangon köszöntötte a közönséget, de pár bíztató mosoly után ismét magabiztosan nézett előre.

 - Kezdődhet a buli? - a válasz ujjongás és némi sikítás volt- Oké!

A kezdetleges lámpaláznak nyomát se lehetett látni, beleadtak apait, anyait. Mindig is a legjobb formájukat hozták, nem akartak csalódást okozni senkinek. Legfőképpen maguknak nem.

Négy éve alapították meg a bandát, Crazed Kit néven. Ez a név tökéletesen jellemezte őket, no meg persze könnyen megjegyezhető és kimondható egyben. Megszületett a banda, ennek ellenére egyikük sem tudott játszani semmilyen hangszeren. Érdekes helyzet volt, de mikor Molly, a dobos elhatározta, hogy tesz valamit az ügy érdekében, Roxy is fogott egy gitárt. Ezek után Ellán volt a sor, aki pedig énektanárhoz kezdett el járni, hogy tökéletesíthesse a hangját a rockos hangzáshoz. Később Roxy meggyőzte barátnőjét, hogy csatlakozzon hozzájuk. Így már megvolt a basszusgitáros is, Mia személyében.

Ehhez hasonló kisebb helyeken szoktak fellépni, előadnak pár saját számot, de a legtöbb inkább más előadóktól származik. Egy hónapja elküldték a demojukat egy nagy lemezcégnek, ám még nem kaptak semmiféle visszajelzést. Tehát a nagy áttörés még várat magára.

 - Imádom - szólalt meg hirtelen Roxy, miközben meghúzta az ásványvizes palackot-, mikor visszatapsolnak minket a színpadra!

- Én meg imádom magam! - nevetett fel Molly kedélyesen, de senki nem csatlakozott hozzá.

- Alig várom, hogy végre zenélhessünk!

- Miért, most nem azt csináljuk? - nézett kérdőn Roxyra a basszista.

- Hát de… úgy értettem, hogy hivatalosan is… - félrehúzta a száját, közben a gitárját próbálta „becsomagolni”- Szerintetek mikor jön el a mi időnk?

- Nem tudom… - szólalt meg hirtelen Ella, aki eddig csak ült az asztalon keresztbe tett kézzel és bámult maga elé- de én most megkeresem anyámat… Jó volt ma, na császtok!

- Szia! –egy emberként köszöntek, tökéletes összhangban.

- Tuti van valami baja! - suttogta Mia, mikor az énekes becsapta az ajtót maga után.

- Vagy csak elfáradt és haza akart menni? - mindig is Molly volt, aki sosem gondolt semmi rosszra, mindennek a jó oldalát nézte.

- Hát persze… - rázta meg a fejét a gitáros- Akkor holnap nálad próba? - nézett Mollyra.

- Ja, majd gyertek át… öhm háromra!

- Bocsi, de holnap én nem érek rá! - mosolyodott el Mia- Nem lehetne máskor?

- Már megint Jason? - Roxy elég látványosan körbeforgatta a szemeit.

- Netán baj, hogy találkozom a pasimmal? - emelte meg kissé a hangját, de látni lehetett a vigyort az arcán.

- Nekem nem! - vonta meg a vállát- Csak ne menjen a banda rovására…

- Ígérem nem fog! - odament hozzá és megölelte- Amúgy is nemsokára elutazik a családjával Olaszba, szóval…

 Éjfél is elmúlhatott már, de a lány még mindig az íróasztalánál ült. Hátradőlt a székében, és egy nagy papírgalacsint hajtogatott ki. Nagyot sóhajtott, egymás után többször is elolvasta a papírt, de még így se akarta elfogadni a szöveg tartalmát. Miért… miért történik ez pont most, mikor minden a helyén van? Miért most, amikor már azt hitte, tényleg jó valamire, amit csinál?

Újra összegyűrte a papírt, majd beledobta a kukába. Nem akarta többet látni. Könnyek gyűltek a szemében, de nem… ő nem fog sírni, nem fog emiatt… semmi miatt nem. Soha.

- A rohadt életbe, abba! - Ella erőteljesen rácsapott az asztalára- Hogy fogom ezt velük közölni?!

- Mi történt? - szaladt be a szobába Ella anyukája.

- Tessék? - lassan a hátrafordította a fejét, és kérdőn pillantott az anyjára.

- Hallottam valami zajt! - a hangjában érezni lehetett az aggódást- Minden rendben?

- Anya! - ismét rácsapott az asztalra- Menj innen! Hagyjál már békén! Nem igaz, hogy nem tudsz leszállni rólam egy percre!

Mostanában feldühítette, hogy nem kap szabad teret, az egy dolog, hogy most váltak el a szülei nemrég, de akkor is! Úgy érzi, hogy az anyja megfojtja a folytonos ragaszkodásával, hogy minden percben vele akar lenni. Neki igenis szüksége van a magányra, főleg most…

Az anyukája sértődötten kihátrált a szobából. Ő azt utálta, hogy a lánya kihagyja mindenből, és félt, hogy elveszíti.

Egymás viselkedése ment az agyukra, ez okozza a méteres szakadékot köztük, ami ugyan lassacskán, de növekszik.