22. rész

-         Ella jól vagy? –egyszerre Nat és én.

-         Aúúú! Ti… mit… izé… szal… hát… én csak… nem akartam… de… jaj… és akkor puff… meg… őőő… és és… hupsz… bocsi –Ella a fejét fogdosva, nagyban mutogatva.

-         He? –segíti fel Natalie Ellát a földről.

-         Hm mi van most? –dől neki a falnak, miután felszedte a cuccokat a padlóról.

-         Hogyhogy mi van most?! Ezt inkább mi kérdezhetnénk. Beütötted a fejedet csaje? Elesel, aztán meg bocsánatot kérsz? –vonom fel a szemöldököm, közben elindulunk Nattel vissza a szobába.

-         Várjatok meg! –halljuk Ellát.

Mi megfordulunk és látjuk, hogy Ella üget felénk hipergyors sebességgel.

-         Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó… -súgom Natnek, de félbeszakít Ella hatalmas seggese. Megbotlott a saját lábában.

-         Vége… - fejezem be a mondatom és most én segítettem talpra Ellát.

Natalie kiválasztotta a ruhámat, egy menő farmert egy fehér övvel, meg egy fekete mintás felsőt. Ja, ki ne hagyjam az elmaradhatatlan fekete, kapucnis pulóvert. És ez beletelt neki vagy négy órájába. Gratulálok, tapsoljuk meg Nataliet. De mi így imádjuk a mi cuki manguszta (nem fejformára, illetve testtartásra gondolok) barátnőnket.

A gyönyörű göndör fürtjeimet már Ella kivasalta. Majdnem fél hat. Most éppen a lányok együttes erővel próbálgatják a sminktudásukat rajtam gyakorolni. Na nem bánom. Legyen nekik gyereknap…

-         Kész vagyok már?

-         Még nem… -mondják.

Öt perc múlva:

-         Kész vagyok már? –ismétlem.

-         Még mindig nem - hangzik az egyértelmű válasz.

-         És most? –húzom az agyukat, már ha van nekik ilyen (bagoly mondja…).

Ezt még vagy hússzor eljátszottuk, mikor végre ténylegesen elkészültem.

-         Nézd meg magad a tükörben! –adják ki a parancsot.

-         Jaj ne! Már előre félek… -mondom magamban és szépen lassan csukott szemmel a tükörhöz masírozok. Kinyitom a szemem (logikus, nem?).

-         ÁÁÁÁÁÁÁ! EZ KURVA KIRÁLY LETT CSAJOK! GYERTEK KEBLEMRE!- visítozok, mint az újévi kismalac (persze csak képletesen, nehogy félre legyen értve).

-         Szóval tetszik? –kérdezik az ölelés után.

-         Naná! Még jó! –mondom és eljárom a bennszülöttek rituális táncát.

Még jó sokáig bámultam magam a tükörben (mert ügye Ego forever), mikor csöngetésre lettem figyelmes. Ránézek az órára.

-         Jesszusom! Már hét óra van! Ilyen szép volnék? Ennyit bámultam magam?! Most már mindegy, eljött az idő.