16. rész

A házhoz érve, már csak a csöndet lehetett hallani, és persze Ella szép beszédét.

Becsörtetünk… már mindenki elment csak a fiúk maradtak segíteni. Meglátom Tomot, majd megpillantom a szoba másik felében Nataliet. Milyen cselesek. Hehehe… de én tudok róluk. Bibibííí!

-         Roxy! Légyszi vidd ki ezt a zsákot! –pécézett ki Ella… most tuti egész este én fogom a szemetet képviselni.

Nagy nehezen, de rendet csináltunk. Mint mondtam, egész este én vittem ki a zsákokat. Szemét banda. De persze Bill ilyenkor elbújik, nehogy segíthessen. Ezért még kapni fog.

-         Júj. Én ki vagyok… -sóhajtozik Bill.

-         Aha… persze – én és szúrósan rápillantok.

-         Roxy!

-         Tessék? –fordulok Ella felé, és magamra erőltetek egy mosolyt.

-         Ezt még légy oly kedves és vidd ki! –mutat a kezében lévő nagy zsák szemétre.

Lassan megindulok felé. Kiveszem a kezéből a cuccot. Már az utcán megyek, mikor valaki kikapja a kezemből a szemetet.

Megállok, és csak nézem, ahogy Bill helyettem megerőlteti magát. Visszafele jön és megáll előttem.

-         Most mi van? –néz rám értetlenül.

-         Semmi… semmi –rázom a fejem.

-         Jössz be? –kérdi felvont szemöldökkel.

-         Öhh… majd megyek.

-         Oké –mondja és elindul befele.

Hallom az ajtó záródását, de nem nézek hátra. Túlságosan is lefoglalnak a gondolataim… rengetek elintéznivalóm van még. Most mindenféle dolog eszembe jutott. Beszélni akarok Natalie-vel, aztán Ellával is rég dumáltunk egy jót, ma még hajat is akarok mosni, gépezni is akarok, moziba is el kéne menni. Aj olyan nehéz néha az élet, és ezek a gondolatok néha hihetetlen sebességgel törnek rám… Nem tudom, mióta ácsoroghattam kint, de valaki mellém állt.

Ella az. Régen mindig elmentünk este egy sportpályához. Ilyenkor már nem volt ott senki. A lámpák már nem égtek, csak a Hold nézett vissza ránk. Lefeküdtünk a műfűre és csöndben fürkésztük az eget, a csillagokat. Ella néha mondott valamit a felhőkről, a csillagok múltjáról. Én meg csak néztem rá és helyeseltem. Nagyon sokat tud ez a csaj –mondtam mindig magamban. De most itt vagyunk, egy kissé idegen helyen. Csak egymásra támaszkodhatunk… magunk vagyunk.

-         Na mi a pálya? –szegezi nekem a kérdést.

-         Csak elgondolkoztam… -nézek rá.

-         Jéh… te olyat is tudsz? –mosolyog rám.

-         Tudom nem rám vall, de meg tudom erőltetni magam néha- néha, ha nagyon muszáj - kacsintok rá és ismét bámulok magam elé.

-         És miken jár az agyad? –kérdi.

-         Hát emlékszel még, mikor régen együtt „csöveztünk” a sportpályán? –nevetem el magam.

-         Naná! - most már mind a ketten nosztalgikus arcot vágtunk.

-         Miről folyik a dumaparti? –jön ki hozzánk Nat.

-         Csak a régi szép időkről… -ábrándozik Ella.

-         Te figyi Nat. Egyedül hagytad őket a házban?! -nézek rá kétségbeesetten.

-         Nyugi-nyugi! Nem lesz semmi malőr. Gusti felügyel rájuk - nyugtat meg Natalie.

-         Akkor oké - sóhajtok fel.

-         Nem akarunk bemenni? Itt hidegebb van, mint benn - húzza össze magát Ella.

-         De menjünk -válaszolom.

Mikor beléptünk az ajtón… hát enyhén szólva a padlón fetrengtem a nevetéstől, de nem csak én… Ella és Natalie is.