15. rész
- Jéh! Egy Bill… egy Tom… egy Georg és egy Gustav. - nézek végig rajtuk és kitör belőlem a röhögés.
- Jó észrevétel. De te most pontosan min is röhögsz? –Bill hülye fejeket vágva.
- Semmin. - hirtelen felveszem a komolyabbik arcomat.
- Jól vagy? –kérdi Georg.
- Aha - válaszolom kis kihagyás után.
- Biztos? Mert nem úgy nézel ki. - Bill ráteszi a kezét a vállamra és belenéz a szemembe… (milyen poén lenne, ha most hánynom kellene, de nem tudnám visszatartani. Ez még viccnek is rossz).
- Biztos. Jól vagyok –mosolyodok el. – Csak megszédültem. És milyen volt a koncert? –váltok gyorsan témát.
- Jó! Olyan szokásos… visítozó lányok meg stb. –rántja meg a vállát Tom.
- És minket miért nem hívtatok meg a bulira? –bukik ki Gustavból.
- Mert elvileg még nem vagytok itt. Vagyis még koncerten vagytok. Vagy áhhh, nem tudom… nem tudtuk, hogy visszajöttetek - nézek rájuk bociszemekkel (igen… én is tudok úgy nézni).
- És a telefon mire való? –húzza fel a szemöldökét Tom.
- Hát… figyusz, nem tudom. De ha már itt vagytok nincs kedvetek bejönni? –kérdem.
- De van! –Tom és bekocog a házba.
Gustav és Georg utána masíroznak. Látom, ahogy köszönnek az ajtóban ácsorgó Ellának. Láthatóan Ella örült Gusnak. Bemennek a házba.
- És amúgy te hogy vagy? –fordulok Bill felé.
- Egyre jobban –Bill mosolyogva.
- Ohhh! A végén még elpirulok itten. - mondom fülig érő szájjal.
- :) –Bill (ezt akkor se szedem ki, így poénosabb).
- Öhhhm. Te nem akarsz bemenni? –kérdezem.
- Felőlem. De nem akarsz inkább dumálni? –Bill.
- Nagyon szívesen tenném, de felügyelnem kell a házra… -mondom kicsit elkeseredetten.
- :( -Bill (háhá, ugye?).
- De ha akarsz, segíthetsz, Natalie úgyis eltűnt. Tényleg! Bazz… uhhh… -tágul ki a pupillám.
- Mi van? –kérdi Bill tágra nyílt szemekkel.
- Öhh. Megtennél nekem egy szívességet? –én ismét a milka szemeimmel.
- Akár kettőt is! –Bill mosolyogva.
- Jól van. Szavadon foglak! - vigyorodok el.
- Mi lenne az?
- Hát, amíg én megkeresem Natet, addig tudnál vigyázni a kecóra? –teszem fel a kérdést.
- Naná! –vágja rá Bill- Hol fogod keresni?
- A házban.
- Nem azt mondtad, hogy eltűnt?
- De. A házban van valahol, csak nem akarom, hogy hülyeséget csináljon. Érted?
- Értem, de akkor siess! –Bill elkezd maga után húzni a házba.
Mikor beérünk, én gyorsan felnyomorgok az emeletre (tömeg). Benézek a szobájába, de nincs ott… Ella szobájába sincs. Az enyémben meg valakik mások. Inkább kizavartam őket és bezártam az ajtót. Nehogy már az én ágyamon… érted. Inkább a lakótársaim egyikének az ágyán.
Szóval már az emeletet végigbogarásztam. Lemegyek az alsó szintre. Ott Bill és Ella tartották a frontot, és ha jól vettem észre, Gusti is csatlakozott hozzájuk. Jól megy nekik. A taktikájuk az, hogy ha mindenki táncol, akkor nagyjából nyugi van. Szóval mindenki bugizott. Eszembe ötlött, hogy talán Natalie a pincében van. Vagyis ott van egy medence, és hátha.
Lebattyogok és benyitok. Amint benézek, rögtön leesik az álam. Natalie csurom vizesen ül a padon. Ez még nem olyan nagy dolog, biztos a vendégek bedobták őt, és azért nem láttam sehol. De ott volt mellette Tom is… és hát… elvoltak egymás szájának és annak egyéb területeinek a megismerésével.
- Juj, de szupi! - sutyorgom magamnak.
Nem vettek észre, és gondoltam hagyom őket. Nagyom aranyosak voltak.
Kisomfordáltam háttal… és ekkor beleütköztem valakibe.
- Hát te meg mit csinálsz itt? –kérdi az a valaki, aki a hátam mögött van.
- És te, mit keresel itt? –kérdezem most már neki szemben állva.
- Én téged –mondja Bill.
- És megvagyok? –érdeklődök.
- Igen. –válaszolja- De meg lett Natalie?
- Aha. De meg ám… -vigyorgok, mint a tejbe tök.
- Oké. De most meg Tomot kéne előkeríteni, mert most meg ő tű… -magyaráz Bill, de félbeszakítom.
- Már ő is megvan. Tudod Tom és Natalie… ők együtt tűntek el. Most is éppen inkognitóban vannak –most már én magyarázok.
- Ohh… vettem a lapot.
- Felmegyünk? –kérdezem, mire Bill csak bólogat.
Még mindig mindenki ropta. Ha buli lesz, Gustit tuti elhívom. Igazi showman. Leülünk Billel két székre. Éppen Bill nyitná a száját, mikor megcsörren a telóm.
A kijelzőn ismét édesanyám neve látható.
- Íjjjj, a francba! Kimegyek a friss levegőre. - szólok Billnek.
- Mehetek veled? –Bill és a boci szemei… neki is megy.
- Jöhetsz. - és most én húztam magam után…
Elsétáltunk a legelső padig és lecsüccsentünk rá. Addigra persze anyám letette és így most nekem fog fogyni a lóvém. Na mindegy.
Tárcsázom a számát.
- Most kit hívsz? –fordult felém Bill.
- Azt, aki az előbb hívott… -válaszoltam flegmán.
- Most sokkal okosabb lettem. –dünnyögi Bill.
- Csitt legyen már! –mordulok Billre, mire ő csak vállat von.
- Nem, nem neked mondtam anya! - mondom a telóba.
- Ehh… –Bill és majdnem leesik a padról a röhögéstől.
- Hát kinek? –kérdi anyám.
- A barátomnak –válaszolom.
Bill ennek a szónak a hallatán visszaül a padra, és tovább figyeli az eseményeket.
- Nem, anya nem.
- … - anya.
- Nem valami csövessel haverkodok, nyugodj meg… -itt ránézek Billre. Elmosolyodom. Ha ezt anyám tudná…
- … - anya.
- Átadom nekik.
- … - anya.
- Izé… hogy micsoda? –én meglepődötten.
- … - anya.
- Most nem tudom őket adni, mert házon kívül vagyok… -mentegetőzök.
- … - anya.
- Igen… azért nem vettem fel, mert igen elfoglalt vagyok. –én.
- … - anya.
- Figyuszka. Én most leteszem a telefont, mert kezdesz idegesíteni ezekkel a kérdésekkel. Majd beszélünk! Szeretlek, szia. –búcsúzok el tőle.
- … - anya.
- Na hol is tartottunk? –fordulok Bill felé.
- Szóval nem nézek ki úgy, mint egy csövi? –Bill.
- Hát nem is tudom… -vakarászom a fejem.
Erre Bill úgy reagál, hogy jól fejbe kólint. Persze nem durván, csak lazán. Ezt jól megmagyaráztam…
- Uhh de elment az idő! - nézek a telómra- Ideje volna visszavánszorogni.
- Mennyit dumáltunk? –érdeklődik Bill.
- Vagy három órát biztos - vonom meg a vállam- Én csak egy dolgot sajnálok. - mondom elszontyolodva.
- Mit? –néz rám Bill.
- Ma úgy terveztem, hogy leiszom magam a sárga földig -sóhajtozom.
- Majd bepótolod máskor - nevet fel Bill.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
