10. rész

Én és Natalie bámulunk magunk elé üveges tekintettel. Várjuk a kivégzésünket. Vagy legalábbis a feladatunkat.

-         Nah! Nekem már megvan Tomék számára! Te hogy állsz? –Gusti sunyi vigyorral az arcán.

-         Én még hezitálok. Addig csinálják meg Naték, közben még tudok gondolkozni rajta. –Ella és elmerült a gondolataiban.

-         Nos… Mondja ki az ítéletet, bíró úr! –Tom.

-         Hát itt most arról lenne szó, hogy adj egy puszikát Natalie-nek!

Tom rögtön nyomott egy cuppanósat Natalie arcocskájára.

-         Na, meg is volnánk! - büszkélkedik Tom.

-         De én nem egészen ilyen fajtájú puszira gondoltam! És nem az arcára… -Gustika.

-         Aha! Értem! –Tom, majd Natalie felé fordul széles mosollyal az arcán.

-         Nane! Ezt nem fogom hagyni! -Nat.

-         Na ne má’! Ez csak egy ártatlan kis csók. Semmi jelentőssége. Olyan lesz, mint az előző, csak itt te is beszállsz. –Tom és közben lassan közeledett Nat felé.

-         Távozz tőlem sátán! Nem adom meg ma… -tiltakozik Nat, de nem tudja befejezni a mondókáját, mert Tom gyorsan lekapj.

Ehh… Végül Nat megadta magát és visszacsókolt. Fél perc múlva már ugyanúgy ültek, mint azelőtt. Mintha mi sem történt volna. Na erről még beszélgetni fogok Nattel.

-         Közben én is kitaláltam. Ez nem lesz ilyen nyálas. Sőt! Inkább fizikailag megterhelő - Ella sugárzó szemekkel.

-         Jól kezdődik! - morgolódik Bill, a nagy sportember.

-         Szóval… Vidd fel Roxy az emeletre Billt, majd hozd ide vissza a hátadon! -Ella.

Nem ellenkezem. Megállok és felpattanok Bill hátára.

-         Nem! Nem! Nem! –Ella.

-         Most mi van? –kérdezem.

-         Szállj le Billről! Te fogod őt vinni! –ordítja le a hajamat Ella.

-         Azt hittem, csak nyelvbotlás volt az előbb, és Bill fog vinni. El se bírom a gyereket! Nem hogy lépcsőt mászni vele! –mérgelődök.

A többiek csak röhögnek rajtunk. „Felkapom” Billt a hátamra. Belekapaszkodik a nyakamba, én meg megfogom a lábát. Hát ez nem lett valami nagyon romantikus. Kár.

Megteszem az első hat lépcsőfokot. Nem nehéz Bill, csak én vagyok rokkant, ezért lassan halad a dolog .

-         Na már nincs sok hátra! Aztán lefele majd gurulunk –viccelődik Bill.

Én már nem tudok menni a visszafojtott nevetéstől. Egyre lassabb leszek, és végül megállok.

-         Szerintem lefulladtam! - nyökögöm hátra Billnek.

Nos, a többiek jól szórakoztak ezen, bár én is és szerintem Bill is. Harminc perc múlva kész lettünk a feladattal. Odavánszorgok a kanapéhoz és lefekszem.

-         Ajj! Anyám! Ha még egyszer activity-zni mernék, kérlek üss agyon! –mondom Natnek.

-         Jó! Benne vagyok! –lelkesedik az ötletért.

-         Én is pont ennyire szeretlek! Ilyen formában talán még jobban is! –sziszegem Natnek.

Elbeszélgettünk drága barátnémmel nonverbális jelekkel. Aztán ezt is meguntuk. A fiúk és Ella kint ültek a konyhában és colát iszogattak. Georg az órájára nézett.

-         Lassan nekünk menni kell! - Georg.

-         Sajna! –mondja Bill és Tom egyszerre (látszik, hogy ikrek).

-         De szerintem majd még ellátogatunk ide a koncert után, ha nem bánnátok… -dörmögi Gusti.

-         Éppen ellenkezőleg! Szívesen látunk titeket! –Ella.

Mi is kikóvályogtunk az ajtóhoz köszönni.

-         Nos… hát akkor jó éjt nektek! – Gusti és ad mindenkinek egy puszit.

-         Majd jövünk négy napon belül. Tuti! - Tom és ő is adott pusszancsot nekünk. Georg követte a példáját.

-         Ok. Akkor majd találkozunk megint. –szűröm ki a lényeget.

-         Hát akkor, sziasztok! –mondja Bill és ad ő is puszit a lányoknak, majd elér hozzám…