7. rész

Fönt a szobámban csücsülök az ajtónak dőlve. Várom, hogy Nat drámaian betörje az ajtót és letépje a fejem.

Unatkozom. Már vagy két perce ülök, és nem történik semmi. Hallok valami zajt kintről. Aztán semmi. Tudom, hogy valaki van az ajtó mögött.

-         Natalie elég cseles tud lenni, ha akar, de az én eszemen nem jár túl –gondolom magamban.

 Először halkan, majd egyre hangosabban kezdek el fütyörészni. Eltelt egy perc.

-         Nat nem szólalt meg. Ez nem igaz. Nem lehet ennyire türelmes. Már rég az ajtót ütné, hogy kussoljak be… Akkor se hagyom magam - gondolkozom tovább.

Most dúdolászni kezdek el. Először csak takarékon. Majd belejövök, és tenném magasabb színvonalra a tehetségem, de ekkor hallom Nat hangját, ahogy lentről felkiabál:

-         JÖTTÖK MÁ’?

-         MINDJÁRT! – üvölt vissza Bill.

-         Uhh… Bazzeg! Ez kurva ciki! Most mit csináljak? –kérdem magamtól, persze baromi halkan.

Az kéne még csak, hogy Bill azt higgye rólam, hogy még magammal is társalgok (tiszta Gollam). Bill bekopog. Milyen udvarias valaki. Ezt előbb is megtehette volna. Mielőtt tisztára megalázom magam. Bár nem mintha olyan ratyi hangom lenne, de nem is olyan perfect. Szal az arany középút.

-         Roxy, itt vagy benn? –Bill.

Gyorsan felkapom magam a földről, eltávolodok az ajtótól, felveszek egy tárgyat és „véletlen” leejtem.

-         Naná, hogy nem… -válaszolok.

-         Mi van? –kérdez vissza.

-         Hülye kérdésre hülye válasz dukál.

-         Ja. Ez igaz - mondja – De minden rendben? Valami zajt hallottam.

-         Virágot locsoltam –na ilyen hülyeséget. Jellemző.

-         Biztos… Bejöhetek? –Bill.

Na bazzeg. Egy gennyes virág sincs ilyenkor a közelben?! Akkor meg mit locsoltam?

-         Áhh! Heuréka! –dörmögöm és előkapok az egyik dobozomból egy mini kaktuszt. - Ez is több mint a semmi.

Beengedem Billt. Mikor bejön, rögtön körülnéz. Felvonja a szemöldökét, majd így szól:

-         Izé. Te egy kaktuszt locsoltál? –kérdi, de a feje vörös a visszafojtott röhögéstől. Nekem meg a helyzettől.

-         Aha! - nyögöm ki.

-         Jöttök már? –Tom… közbe feljött. Kis türelmetlen.

-         Hova? Minek? Miért? –nézek rájuk.

-         Óóóóó! De gagyi vagy ecsém. Meg se kérdezted! -Tom majd felvesz egy napszemüveget - A Mekibe, kajálni, mert meghívtunk titeket.

-         Ja. Oké. Mehetünk –mondom és közben betettem a mobilom a zsebembe.

Kivételesen bezártam az ajtót. Egész úton be nem állt Bill és Tom szája.

Csak meséltek és meséltek. A kalandjaikról meg a turnéról. Gusti és Ella megtalálták a közös hangot. Ők a betörésekről, a csövesekről, meg Gustav kutyájáról dumáltak. Mi Natalievel hallgattuk őket. Négy embert egyszerre. Ja bocsánat ötöt. Asszem Georg is hozzánk dumált, csak nem tudom, hogy mit.

Végre megérkeztünk. Leültünk egy nyolcas asztalhoz. Az egyik asztalfőnél ült Georg, a másiknál Gusti, mi Tommal és Billel szemben foglaltunk helyet. Felvették a rendelésünket. Nem kellett sorban állni. Hát igen. Ezt meg tudnám szokni. Pillanatokon belül hozták is a kaját meg a piát. A csajokkal farkas éhesek voltunk, ezért nem haboztunk. Szó szerint zabáltunk. A fiúk csak néztek. Erre Tom beledobott a hajamba egy sült krumplit. Abbahagytam a kajolást, de mindenki más is. Viszonzásul dobtam neki egy… ilyen… csirkefalatot vagy nem tudom mit. Itt elfajult a helyzet.

-         KAJACSATA! –kiabálja Ella.

Kicsit túlzásnak fog hangzani, de a kajáldában mindenki elkezdett dobálózni. Az üvegen hamburgerek placcsantak szét… repültek a krumplik szanaszét… a kisgyerekek egymás pofájába spriccolták a ketchupot és hasonlók. Én a mustárral kergettem az embereket. Éppen egy gyereket üldöztem, mikor észrevettem valamit.

Natalie Tom hátán volt és nyomta a rasztáira a majonézt. Az meg csak kapálódzott. Ekkor meglátom Ellát, amint éppen szedi ki a hajából a cuccost. Rögtön rá vetem magam, erre ő eltanyál. Ekkor Bill is rámugrik, majd Tom Nattel a hátán. Érzem, ahogy egyre jobban egyé válok a semmivel.

-         Lehetne még ennél rosszabb?! –dünnyögi Ella alattam.

-         KICSI A RAKÁS! –üvöltik a gyerekek és velük együtt Georg és Gustav.

-         Kár volt megszólalni… -szuszogja Bill a fülembe. –De most én vagyok felül.

-         Ja. Így olyan, mintha seggbe basznád. – jelenti ki Tom. Majd elkezd röhögni rajtunk.

-         Tom ez most nagy marhaság volt, mer te meg úgy nézel ki, mintha megdugnád a saját öcséd! - hadarom el, és most én és Ella vihogunk egy jót.

Aztán, mikor mindenki leszállt mindenkiről, kaptunk egy jó nagy fejmosást a főnöktől. Ennek ellenére nagyon jól mulattunk.

Hazafelé már tök felszabadultan locsogtunk. Minden olyan frankó volt ma.

A fiúk hazakísértek minket.

-         Izé. Nem lenne baj, ha még maradnánk egy kicsit? Meg mondjuk megmosakodhatnánk? -kérdi Gusti.

-         Gyertek csak be. –mondja Nat.